News
Gitanas Nauseda államfő reggel jelentette be a médiának Paluckas távozását a kormányfői tisztségből. Paluckas, a szociáldemokraták vezetője tavaly év végén került hatalomra, miután az októberi parlame ...
A belga szövetségi ügyészség átadja a nemzetközi humanitárius jog megsértésének vádjával kapcsolatos állítások kivizsgálása ...
Júniusban az előző havival megegyező rekordalacsony szinten maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió ...
Hatalmas teljesítmény, hogy miközben az elmúlt években az Európai Unió sokat veszített a versenyképességéből, hazánk továbbra ...
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója legfrissebb Facebook-bejegyzésében írt arról, hogy az ukrán védelmi miniszter szerint ...
Idén augusztus 16-tól 21-ig tartó, hatnapos rendezvénysorozattal ünnepeljük az államalapítás évfordulóját, Magyarország ...
Emlékhelyet alakít ki a Liszt Ferenc téren Terézváros Önkormányzata annak a több száz áldozatnak, akit a nyilas uralom idején ...
Egy hirtelen rosszullét miatt meghalt Alon Abutbul ismert izraeli színész, aki számos izraeli film és sorozat mellett olyan ...
A Belügyminisztérium honlapján megjelent rendelettervezet szerint az ősszel legalább 2026 márciusig meghosszabbíthatják a ...
Csütörtökön délelőtt 10 órakor megkezdődött a Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő részvételével. A fejleményeket élőben követjük. Az első ...
Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 59 ember ellen a Kecskeméti Törvényszéken – közölte a Központi Nyomozó F ...
Az ENSZ jól láthatóan a saját problémáival, a saját működésképtelenségével van elfoglalva, és egyelőre képtelennek mutatkozik ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results