News
Az egészségügyért felelős államtitkár, Takács Péter azt közölte, hogy a sógorát alkalmazottként foglalkoztatták a külkeres tapasztalata és széles körű nyelvtudása miatt, a munkaszerződésében rögzített ...
Két nap után megtörte a csendet a rendőrség, és egy közleménnyel válaszolt a HVG cikkére. Ebben cáfolt olyan részleteket, amelyről egy eljárás alá vont résztvevő számolt be lapunknak. A rendőrség szer ...
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – az élet határán lebegve így szólt az orvosokhoz ...
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy ...
A tavalyi klímakrízis után a kormány megfelezte a kórházak hűtésére szánt összeget – derült ki azokból a számokból, amiket a ...
A digitalizáció ma már nem előny, hanem a túlélés feltétele – különösen igaz ez a magyar kis- és középvállalkozásokra. Aki ...
Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Medves Ákos, a Quimby egykori dobosa ellen hamis magánokirat felhasználása miatt. A ...
Az elmúlt években szárazság jellemezte a pályázati kiírások területét. Az idén ez érdemben változott: hatalmas, 774 milliárd ...
Elfogadták azt a rendeletet, amely értelmében a NIS2 irányelv kiberbiztonsági követelményeinek teljesítése érdekében további ...
A magyarországi romák kulturális egyenjogúságához elengedhetetlen lenne, hogy ne róluk, hanem velük együtt, az ő ...
Ha empátiával követjük a gázai tragédiát, tudnunk kell, hogy ez a háború nemcsak a gázaiakat, a velük egy oldalon állókat, de ...
Nehéz megtalálni a megfelelő és odaillő jelzőt ahhoz a jelenséghez, ahogyan Aleksandar Vučić szerb államelnök és a hatalom ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results